Nyomtatás

Mi is az az Egyetemi Központ

Írta: Adminisztrátor. Létrhezova: Rólunk

A Boldog Salkaházi Sára Katolikus Egyetemi Központ
2010. július 1-én alakult meg a komáromi Selye János Egyetem lelki szolgálatára.

A központ fő küldetése, hogy lelki segítséget nyújtson az Egyetem hallgatóinak. Ezen katolikus egyházi intézet, lehetőséget kíván nyújtani a fiataloknak, hogy hitükben, melyet meglehet, még csak keresnek, fejlődhessenek.

A hallgatóknak arra is lehetőséget teremt a központ, hogy a vele azonosan gondolkodó fiatalok csoportjába tartozzanak, közösen megélhessék örömeiket és gondjaikat egyaránt.

Az intézetet a komáromi kötődésekkel bíró boldog Salkaházi Sáráról nevezték el, aki a Szociális Testvérek rendjében itt is tevékenykedett. A ház, amelyben lakott, máig áll, benne a Szent Anna kápolnával, ahová elmélkedni járt.