Nyomtatás

Közösségi találkozók

Írta: Adminisztrátor. Létrhezova: Közösség

kozossegHa szeretne beszélgetni a fiatalokat érintő,

korunkban és társadalmunkban felmerülő kérdésekről,

problémákról és aktualitásokról,

valamint a hit "nagy titkairól",

akkor szeretettel várjuk a kisközösségi találkozóinkra,

szerdánként a 18:00 órakor kezdődő szentmise után,

az egyetemi kápolna melletti közösségi helyiségünkbe.

 

Örömmel vesszük, ha az egyes beszélgetések,

elmélkedések témájára szánt ötleteit megosztja velünk (akár a fórumon),

hogy így arról a témákról tudjunk eszmecserét folytatni,

ami foglalkoztatja a kedves hallgatókat!


Nyomtatás

Egyetemi lelkész

Írta: Adminisztrátor. Létrhezova: Közösség

 

nagyNagy Péternek hívnak. A gyermekéveim egy Komáromhoz közeli faluhoz, Keszegfalvához, a középiskolás éveim pedig részben Gútához is kötődnek. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségiztem, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Katolikus Hittudományi Karára jelentkeztem, melyet 2007-ben fejeztem be. Ekkor szenteltek a katolikus egyház papjává. Első szolgálati évemet Dunaszerdahelyen, majd két évet Komáromban, mint káplán töltöttem. Az elmúlt iskolaévtől a Selye János Egyetem és a MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont lelkésze vagyok. Ekkor alakult meg az Egyetem berkein belül e Pasztorációs Központ.

 

Ezúton is szeretettel hívom a kedves hallgatókat a központ rendezvényeire és programjaira az egyetemi kápolnánkban és közösségi helyiségünkben. Mindemellett szívesen állok a kedves hallgatók és az érdeklődők rendelkezésére akár egy beszélgetés, eszmecsere vagy esetleg egy szentgyónás erejéig is.